Thai masszázs után kutatva rátalálunk a Dunakeszi Auchanban az Ananya Massage & Spa-ra. Nekik a Thai masszázs nem csak egy szlogen, hanem maga a küldetés. Vallják, hogy a masszázs szolgáltatásaik egészség megőrzésre, a lélek megnyugtatására, relaxációra, a test megismerésére, valamint a fiatalításra is alkalmasak. A távoli keleten, a buddhista-kolostorokban kifejlesztett, aztán generációkon át örökített masszázs technikák nem véletlenül hódították meg az egész világot. A rendszeresen masszázsra járók, csak pozitívumokról számolhatnak be.
A masszázs mint tradíció:
A tradicionális thai masszázson túl a nyugati testnek elsőre befogadhatóbb talán az olajos masszázs, illetve az egyéb kombinált masszázsaink, aminek során a fej egészétől a lábujjakig minden testrészünk felfrissülést kap. A masszőr által végzett, „irányított jógának” is nevezett tradicionális technika túlságosan erős lenne elsőre, ezért ezt csak később javasoljuk. Azonban a lávaköves masszázst bármikorra tudjuk ajánlani, kihagyhatatlan élmény. Fontos szempont volt, hogy párosan érkező vendégeink együtt részesülhessenek a szolgáltatásainkban, így számukra kétágyas masszázs szobák kerültek kialakításra.
A masszázs szobákról:
A szobákat nem függönnyel hanem falakkal választottuk el, zuhanyzót létesítettünk, hiszen a masszás előtt és után is érdemes lefürödni. A helyiségekben optimális hőmérséklet van beállítva, hogy soha ne fázzunk, de melegünk se legyen. Ingyenes és egyszerű parkolás biztosított.
Amennyiben igazán kiváló thai masszázsra lenne szüksége nézzen be hozzájuk, nem fogja megbánni.
Weboldalunk: thai-masszazsbudapest.hu